Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője a párt adventi gyertyagyújtásán kifejtette: szerinte Morvai Krisztina azért hagyta ott a politikát, mert nem tudta összeegyeztetni saját nézeteit a pártéval.
Amikor először olvastam a Jobbik oldalán az adventi gyertyagyújtásról, Dúró Dóra neve azonban meggyőzött. Így aztán december 2-án jóval kettő óra előtt értem a Kálvária térre, ahol rajtam kívül még senki sem álldogált - leszámítva persze a kutyájukat sétáltató embereket. Úgy döntöttem, hogy körbejárom az abszurd módon apró parkot és kitalálom, hogy hol kerülhet majd sor a gyertyagyújtásra.
Ahogy lassan, ráérős léptekkel haladok körbe, figyelmes leszek a meglepően nagy rendőri jelenlétre. Már a második autó mellett haladok el; mindkét járműben két, usánkát viselő, szúrós szemű rendfenntartó kutatja lehetséges rendbontók után a park területét. Alig öt perc alatt körbeérek, és épp akkor, amikor feladnám a nyomok kutatását, megpillantom a legalább négy méter magas heraldikát. Az építmény tövében elszáradt virágok kókadoznak, leveleikkel majdnem teljesen eltakarják a réztáblába vésett szöveget. A megkopott betűk és a még néhol színes Jobbik-logó azonnal egyértelművé teszik, hogy jó helyen járok. Megpillantok két hölgyet, akik addig érhettek a térre, amíg én távol voltam. Mivel még negyed óra van a hivatalos kezdésig, odamegyek hozzájuk és megszólítom őket.
A jeges szélben vacogva mutatkozunk be egymásnak. A nevüket ugyan nem szeretnék írásban viszontlátni, de nagyon készségesen beszélgetnek velem. Először meggyőződök róla, hogy a párt eseményére jöttek, majd arról kérdezem őket, hogy voltak-e már korábban. Elmondják, hogy tavaly is kint voltak, és bár nem Jobbik-szavazók, de nagyon tetszik nekik, hogy ennyire komolyan veszik a keresztény hagyományokat. Elnézést kérve rákérdezek a pártpreferenciájukra: kiderül, hogy Fideszes szavazók, de mostanában gondolkodnak rajta, hogy 2018-ban inkább a Jobbikra adják le voksukat. Egyikük hevesen felszólít, hogy idézhetem is: „lassan ott tartunk, mint Oroszország; nincs ellenzék, mindenkit elnyomnak, aki nem a kormány szócsöve”.
Időközben hátrapillantva észreveszem, hogy már mások is állnak a kereszt alatt. Pár perccel később elköszönök a két nőtől és az addigra tíz fősre hízott csoport felé veszem az irányt. Mire elérem őket, egy férfi már meg is kérdezi a közönséget, hogy jól hallják-e. Egy kicsit nevetségesnek hat, tekintve, hogy nagyjából két méterre áll tőlünk és egy olyan mikrofonba beszél, aminek a hangfala közelebb van hozzánk, mint ő maga. A pillanatnyi mosoly eltűnik az arcomról és értetlenül kezdem keresni Dúró Dórát, aki az esemény felszólalójaként volt megnevezve a honlapon, eddig azonban nem láttam. Dúró a kereszt takarásából lép a férfi mellé. A férfi közben a félkörben összegyűlteken végigpillantva megemlíti, hogy ez „egy bensőséges alkalom” szokott lenni. Valóban, gyorsan megszámolva összesen tizenheten vagyunk jelen - huszonegyen, ha számolunk a két rendőrpárossal a park két végében.
Dúró átveszi a szót. Felvilágosítással szolgál azoknak, akik most jöttek először: elmondja, hogy a Jobbik országszerte 2003-ban kezdte meg a keresztállító misszióját, melynek keretei közt lett felállítva ez a kereszt is. Dúró szerint e hagyomany útján kell felidéznünk az Advent szellemét, aminek a karácsonyra való lelki felkészülésről kell szólnia. Utóbbival kapcsolatban kiemeli, hogy nem fenyőünnepről van szó, mint ahogyan azt a kommunizmus alatt tudatosítani akarták. A képviselőnő végül arra a kivándorolt, külföldre kényszerült 600 ezer magyarra tereli a szót, akik az ünnepek alatt nem tudnak együtt lenni szeretteikkel. Ezzel zárja beszédét, majd a kereszt tövébe helyezett adventi koszorúhoz lép, miközben a felkonferálást levezénylő férfi bejelenti a gyertyagyújtást. Dúró hosszú pillanatokig próbálja meggyújtani a négy gyertya egyikét, ami a szélben embertelen feladatnak tűnik. Egy fiatal srác lép oda hozzá: ketten együtt végül lángra lobbantják a kanócot, ami szinte azonnal ki is alszik, amint felegyenesednek. Ekkorra már késő újra megpróbálni, mivel a háttérben elindul a magyar himnusz. Mozdulatlanságba merevedünk, de egy hosszú dudálás és egy tompán hallható szitokszó megtöri a magasztos csendet. Ez a székely himnusz alatt is megismétlődik, ekkor viszont már tisztán kivehető a türelmetlen sofőr káromkodása.
Ahogy a zeneszó lassan átúszik a forgalom egyenletes zajába, a férfi megköszöni részvételt és közli, hogy beszélgethetünk Dúróval vagy mécsest gyújthatunk. Én Dúróhoz lépek, akit Morvai Krisztina távozásáról kérdezek. Szinte azonnal beszélni kezd, mintha számított volna a témára. Világossá teszi, hogy az európai parlamenti képviselőnő kilépett a pártból, nem pedig elbocsátották onnan. Kérdésemre, hogy miért dönthetett így, azt feleli: „Morvai nem tudta különválasztani a magánéletet a munkától”, nem tudta összeegyeztetni saját nézeteit a párt gondolkodásmódjával. Ellenben azt is elmondja, hogy sok más alkalmas politikus tudja megfelelően képviselni hazánkat és a Jobbikot rajta kívül, például Balczó Zoltán.
Eközben az összegyűltek nagyja elindul a közeli buszmegállóba és a rendőri jelenlét a felére csökken, így én is magam mögött hagyom a heraldikát és a kialudt gyertyákat a koszorún.
