2018-as kampány: Fidesz, MSZP, Jobbik, DK, LMP, Momentum

PolitikON

PolitikON

Gulyás Gergely: Erős, legitim kormányt eredményez a magas részvétel

2018. április 08. - Ruzsonyi Gergely

A Fidesz frakcióvezetője szerint azáltal, hogy ilyen sokan adták le voksukat, egy erős legitimizációval rendelkező kormány fog alakulni.

"A választópolgárok élnek a demokratikus lehetőségükkel, örüljünk annak, hogy Magyarországon immáron nyolcadik alkalommal dönthettek és azt látjuk, hogy a demokrácia akkor erősebb, ha fidesz kormány van. Lénygesen magasabb a részvétel, ugye a mostani lesz a rekord részvétel vagy néhány tizeddel elmarad a 2002-estől. Mindig egy fidesz kormányzás után érezték úgy a választópolgárok, hogy a közös ügyekbe bele akarnak szólni. Ennek az eredménytől függetlenül szerintem mindenkinek, ai a demokrácia barátja Magyarországon, örülnie kell." Nem lehet, hogy az elemi sorosozás miatt nőtt meg ekkorára a választói kedv? "Ez az elemzők feladata, mi örülünk annak, hogy sokan érzték úgy, hogy demokratikus döntést kell hozniuk."

Gulyás arról is beszélt, hogy ez a demokrácia sikere, és külön örült annak, hogy kisebb szabálysértéseken kívül semmi nem befolyásolta a választási eredmények alakulását. 

guylas.jpg

Fotó: Koszticsák Szilárd (MTI)

 

Arra a kérdésre, hogy kisebbségi kormányzást el tudna-e képzelni, Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, "stabil, abszolút többségen alapuló kormányzásban reménykedünk, ehhez 100 mandátumra van szükségünk. Néhány óra alatt kiderül, hogy ezt a bizalmat megkapjuk-e vagy sem."

A következő kormánypárti nyilatkozásig már az eredmények kiderüléséig várni kell.

 

 Videó: Kovács Bettina (PolitikON)

A bejegyzés trackback címe:

https://eltepolitikon.blog.hu/api/trackback/id/tr9713818954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása