A Párbeszéd a kormány ételosztásra vonatkozó rendelettervezetét a szegénység álcájának tartja, írja az MTI.
Az ellenzéki párt arra a rendelettervezetre reagált, amely szerint csak állami, önkormányzati és egyházi szervezetek kaphatnának területfoglalási engedélyt ételosztásra, civilek és politikai pártok nem. Váradiné Naszályi Márta, a Párbeszéd elnökségi tagja keddi budapesti, ételosztással egybekötött sajtótájékoztatóján a tervezetet embertelennek és felháborítónak nevezte.
A párt szerint minden ételosztás, ahol több százan vagy több ezren állnak sorban, valójában egy néma tüntetés a hazug kormánypropaganda ellen, amely azt sugallja, hogy Magyarországon minden jól megy, Magyarország erősödik és fejlődik - fogalmazott a politikus. Hozzátette, az ország lakosságának egyharmada a létminimum alatt él, egynegyede pedig rendszeresen éhezik és nem jut minőségi ételhez, miközben a Fidesz és baráti körének pénztárcája egyre vastagabb lesz.
Tordai Bence szóvivő felidézte, a Párbeszéd négy évvel ezelőtti megalakulása óta folytatja a Tenni kell! kampányt, amelynek része az ételosztás. Ezt egy rendelet miatt nem szüntetik be, ha pedig elfogadják a tervezetet, akkor a döntést megtámadják az Alkotmánybíróságon - jelentette ki. Hozzáfűzte, ha létezne valódi szociális rendszer Magyarországon, akkor nem a pártoknak, egyházaknak és civil szervezeteknek kellene megmenteniük az embereket az éhezéstől. A sajtótájékoztató után a párt aktivistái meleg ételt osztottak a Blaha Lujza téri aluljáróban.